Így változtatta meg a zene az egész életemet!

Egészen 18 éves koromig nem sok közöm volt a zenéhez, aztán az egyik barátnőm elrángatott egy szimfonikus koncertre, ahol a mai pop és alter zenéket adták elő szimfonikus zenei kísérettel. Annyira emlékszem azt a nyűglődést, amivel elkezdtem a készülődést. Semmi kedvem nem volt hozzá, se a magyar zenét nem szerettem, sem pedig a klasszikust. Na most itt a kettő műfaj összegyúrásáról volt szó, szóval legszívesebben a szekrénybe bújtam volna napokra, csak azért, hogy megússzam. De végül csak nem sikerült kibújnom a program alól, és életem egyik legjobb döntése volt.

Emlékszem egy nagy szabadtéri parkban volt megszervezve, tele emberekkel, akik boldogak voltak, mármint nem úgy, mint amikor bemész egy szórakozóhelyre, és mindenki alkoholos befolyásoltság alatt vigyorog és dölöngél. Igen voltak, akik söröztek vagy boroztak, mi is szorongattuk a kis dobozos itókánkat, de sokkal inkább hasonlított egy délutáni beszélgetős piknikre, mintsem bármi másra. Mi is leültünk a fűbe és beszélgettünk, amíg a koncert maga el nem kezdődött. Be kell, hogy valljam egészen jól éreztem magam, aztán elkezdődött a koncert is. Néztem, ahogy felvonulnak a színpadra a hegedűsök, a csellisták és a különböző vonós hangszeres zenészek, és egyszerűen nem tudtam összerakni fejben, hogy most ilyen komoly zenei cucc lesz itt ezen az iszogatós piknikes délutánon, sőt azok a fazonok, akik a közönség soraiban voltak sem tűntek olyan komoly zenekedvelőnek, így eléggé kíváncsivá tett, hogy mi is lesz most itt pontosan.

Ez pedig most lehet nagyon teátrálisan fog hangozni, de tudjátok van az „A” pillanat, amikor minden értelmet nyer, amikor minden, amit eddig gondoltál, vagy hittél, megváltozik és egyben az egész életed is 180 fokos fordulatot vesz. Na, velem pontosan ez történt. Mikor megszólalt a zenekar, minden egyes hang, minden egyes harmónia, a lelkemig hatolt. Az első 15-20 percben csak tátott szájjal bámultam előre, hallgattam a zenészeket és teljes érzelmi vihar dúlt bennem, ahogy a „régi” és az „új” keveréke megszólal a színpadon. Körbe néztem a közönségben és mindenhol boldog, mosolygó arcokat láttam. Mindenki élvezte az előadást. Voltak, akik csak lecsukták a szemüket és úgy hallgatták, láttam, hogy volt, akinek néhány könnycsepp is legördült az arcán egy-egy dal után. Biztos valami szoros emléke fűződött hozzá, amire most visszaemlékezett, és voltak, akik torkuk szakadtából énekelték az előadóval a dalszöveget.

Tényleg, akkora óriási szeretetbomba volt ez az egész, amit még korábban soha nem tapasztaltam. Szóval igen, ez a koncert megváltoztatta az egész életemet, a zenéhez való hozzáállásomat, meg úgy mindent. Tényleg.

Elkezdtem sokkalta sűrűbben koncertekre járni, a barátnőm pedig mindig jött velem. Mindig mutatott valami újat, valami izgalmas előadót, dalt, dalszöveget, amiről úgy gondolta, hogy érdemes meghallgatni, érdemes figyelni rá. Majd a sors fintoraként, a következő évi szimfonikus koncerten találkoztam a vőlegényemmel is. Így tehát elmondhatjuk, hogy a zene kétszer is gyökeresen megváltoztatta az életemet.

De csakhogy tovább emeljem a sztori lényegét, a vőlegényem Dani, szintén zenész, az ő hatására pedig én is elkezdtem hangszeren játszani. Első körben a gitározást próbáltam meg, de ki gondolta volna, hogy a kemény húrok úgy szétvágják az ujjbegyeimet, hogy hamar letettem róla. Végül a zongoránál tettem le a voksomat, ami már az első alkalommal szerelem volt. Igaz, még csak most tanulom, szóval szóló koncertet még ne várjatok tőlem, de azt hiszem egész ügyesen haladok, szóval ami késik nem múlik! Mindemellett pedig még énektanárhoz is elkezdtem járni, mert kiderült, hogy egész jó hangom van. Nagyon sok gátlást feloldott bennem a zene, amióta az életem része, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, sokkal jobbakat alszok, sokkal jobban teremtek kapcsolatokat, sokkal kreatívabb vagyok és a munkában is sokkal jobban teljesítek. Valóban varázserővel bír.